cépé + agyalás

Még az éjszaka eszembe jutott, hogy van valahol két papír legyezőm, és hogy az egyikre tulajdonképpen nincs is szükségem... előkerestem őket, hogy hát akkor az egyiket majd Flippynek adom, biztos örülni fog majd neki.. és közben régi leveleket is találtam (meg a rég elkeveredett FMA-s zsebórámat is... jó lesz a Roy cépéhez...) ...

Elolvastam őket... nosztalgikus volt visszagondolni arra az időre, úgy 3-4(?) évvel ezelőttről, amikor ezek íródtak. A régi semém küldte őket... akivel valójában csak barátok voltunk, sosem alakult ki köztünk több a barátságon kívül, de sok yaoi szerepjátékot játszottunk, mindenfélét... de főleg FMA-sat.

Takayukinak hívták. Vagyis ezt a nevet használta... akkoriban nagyon szerettem, talán úgy is... csak nem vette észre. Pontosabban észrevette, csak nem viszonozta. Nem érdekelt... az volt a lényeg, hogy ismerhettem, legalább a barátom volt, beértem azzal is. Aztán egy nap valami elromlott, és ennek a barátságnak vége szakadt... akkor ez nagyon fájt.

Ma már viszont nem... kicsit félve vettem a kezembe a leveleit, de végül mosolyogva olvastam el őket, hogy ,,igen, valamikor ilyen is volt, ez is volt"...

Nem tud fájni. Nem értem, miért, de nem tud fájni, hogy azt se tudom, mi van Takayukival, hogy végül befejezte-e azt a szakiskolát, ahová járt, hogy most mit csinál, dolgozik-e már... ennek így kellett lennie. És valahogy nem érzem magam szomorúnak miatta.

Voltak tervek a jövőre nézve, például hogy kimegyünk Japánba... mennyire lelkesen tervezgettük, hogy elmegyünk Akihabarába, meg a Harajuku-n is látogatást teszünk... távolinak tűnt, már-már lehetetlennek, de meg akartuk valósítani.

És azóta eltelt talán több is, mint négy év. Hamarosan meglesz a lehetőségem arra, hogy az ilyen, vagy ehhez hasonló álmokat megvalósítsam...

De ezt a lehetőséget már másnak tartogatom. Másnak adom. És nem bánom, sőt mi több, örülök, hogy majd megtehetem. Szeretem Őt... és akárhová is szeretne menni, Angliába, Japánba, bárhová... hát segítek neki, hogy teljesüljön.

.........

És akkor most a cépé.

Öhm, nos, rákerestem erre a London Expo-ra... öö.. véletlen észrevettem, Flippy, hogy egyik barátod kérdezte, mész-e. ^^"

Szóval a honlap szerint, ha minden igaz, ez májusban lesz... well... úgyis Angliába akarunk menni... ha akarod, meg lehet talán oldani, hogy akkor menjünk, és akkor beszállok az utazás, szállás, stb. költségeibe, és Veled megyek. Érdekel is, milyen lehet egy ilyen rendezvény, meg ha már amúgy is kinéztük Angliát célpontnak... Ha megfelel, és benne vagy, akkor összehozhatjuk valahogy.

Még mindig cépé, csak kicsit más: ott találtam khakiszínű nadrágot, ahol nem is sejtettem, hogy lesz, a kínaiban. o_o Majd vissza kéne mennem egyik nap, talán holnap, megkérdezni, hogy mégis mennyi az ára, meg hogy mekkora. Ha kicsit nagy, nem gáz, jó varrónőm van, méretre szabja, de ha kicsi, akkor fújhatom, kereshetek tovább. xD Pedig ez pont jó lenne a Good Flippy cépéhez, és akkor már csak ing meg sapka kéne.

Év vége...

Már írtam egy évértékelő bejegyzést, de ma, mielőtt bekapcsoltam Anonymust, elgondolkodtam kicsit...

Kissé félelmetes belegondolni, hogy három nap (a maival együtt négy) múlva már 2012-őt írunk...

Ez az év végül nem is volt olyan rossz... sőt egészen jó volt... megismertem a DW-t, és ennek köszönhetően új embereket...

Flippyt, Jack-et, Martint, Ichit...

Közben mentek is el emberek... mint az a 'barát' az év elején... De a bátyámról, Varulvról se tudok egy ideje túl sok mindent, valahogy eltűnt... ahogy Léda is... és Sugitól is csak néha-néha jön levél.

Összességében... örülök annak, ahogy ez az év alakult... új barátokat, és a kedvesemet köszönhetem ennek az évnek...

És sok tapasztalatot. Év eleje óta nagyon megváltoztam. Aki akkor ismert (mint az az illető is, akiről azt hittem, a barátom, de nem volt az), most meg sem ismerne. Nem csak a külsőm változott meg.. bár az is... a legtöbb változás odabenn zajlott le. Teljesen más a felfogásom és a hozzáállásom mindenhez...

És nem csak barátok, új dolgok terén is sok változást hozott ez az év. Tavaly ilyenkor kiröhögtem volna azt, aki azt mondja, szeretni fogom a karácsonyt.

Mégis így lett. Ugye, Cindy? xP

A legtöbb változást Flippy hozta. Megtanított arra, milyen az, amikor komolyan felelős vagy valakiért. Sok dolgot teljesen másként látok, mióta megismertem. A változás pozitív volt...

És azt sem nevezhetném elhanyagolhatónak, hogy mennyi új filmet és zenét is mutatott, mert azok is hatottak rám (ehm... főleg a Grincs).

Megkedveltem a rajzolást és a cépézést is (megint csak Flippy hatására ~), és nem bántam meg. Bár a rajzolásban még béna vagyok kicsit... a cépézésben meg totál kezdő... de gyakorlat teszi a... ööö... a mestert. xD Majd belejövök.

Az origamival viszont még nem vagyok jó barátságban. ^^"

Életem legrosszabb és legjobb karácsonya

A cím kapcsán szükséges lesz egy kis magyarázat...
Nemrég olvastam el az Egy gésa emlékiratait, amiben a főszereplő, Chiyo/Sayuri azt mondta: ,,A nap, amikor Tanaka úrral találkoztam, volt életem legrosszabb és legjobb napja". Rossz volt, mert az így elindult események során elvesztette a szüleit, és a nővérét, Satsu-t, de a legjobb is, mert ha nem viszik el a falujából, akkor sose lett volna belőle gésa, és nem érte volna el mindazt, amit később szeretett volna.

Szóval nekem meg ez volt életem legrosszabb és legjobb karácsonya... vagyis karácsony első napja.

Rossz volt, mert már eleve egy rossz álomból ébredtem (nem emlékeztem rá), aztán körülbelül délutánig, kora estig meglehetősen Grincs hangulatban voltam - ezt most nem csak azért, mert ma néztem meg a filmet, hanem tényleg, azt kívántam, hogy takarodna a fenébe ez az ünnep. Eszembe jutott, hogy már közel 12 éve nagyon utálom ezt az ünnepet (ennyi ideje nincs köztünk az egyik nagyapám...), és hogy azóta csak szenvedést okozott, mást nem... és már szinte csak a képmutatásról szól, meg ajándék, ajándék, ajándék.

Aztán olyan 4-5(?) óra körül valami jelentősen megváltoztatta a hozzáállásom... nem tudom, micsoda. Csak úgy leültem minifát díszíteni, hogy na jó, idén nekem is legyen, ha csak picurka is, aztán ez a ,,csak legyen" szándék hamar átalakult abba, hogy nem is rossz fát díszíteni, meg akkor már legyenek rajta chibifigurák, ráadásul olyanok, amik jelentenek is valamit, aztán menet közben lefotóztam, hogy ,,elküldöm Flippynek egy boldog karácsonyt-üzenet kíséretében, hátha tetszeni fog neki!" - benézett az önzetlenség is ~ :D

Aztán amikor megköszönte, majd' kiugrottam a pizsamámból, hogy dejóóó örült neki. X3
Innentől kezdve megjött a kedvem a karácsonyhoz. ^^ És egész jó hangulatom van azóta, amire nagyon rég nem volt példa...  a nap első felében még fel akartam szívódni, most meg karácsonyi dalokat hallgatok és vigyorgok. X3

Jah, és A Grincs ~ hol voltam az elmúlt tizennemtudomhány évben, hogy nem ismertem, hol?! xD Olyan jó film, annyira tetszik! :D Alighanem holnap is megnézem, mert időközben kiderült, hogy mégiscsak megkímélnek a rokonlátogatástól, tekintettel a hőemelkedésemre.

,,Talán ünnepet nem is vehetsz boltban, mert az ünnep inkább benned, legbelül van." - itt kezdtem el sírni, de leginkább a meghatottságtól. <3 Ahhw, gyönyörű film.

És ezek után szégyellem magam azért, hogy ma azért hisztiztem, mert elcsesztem az ajándékokat. XD Gyurma bigyuszok voltak, és szétégettem őket... hát, ügyes voltam. xD De meglepődtem... apám azt mondta, nem baj, a szándék a lényeg - na ilyet se hallottam még tőle. o_o Viszont... holnap azért megpróbálom újra megcsinálni őket, gyurmám még van... és örülni fognak neki. x3 Nekem már elég ennyi is! x3

De most befejezem, mert már kifolyik a szemem, csak még itt is bemutatom a Herceggel közösen díszített minifenyőfát! :D Bizony, a macska ott sündörgött körülöttem, és segíteni akart... x3

Fentről lefelé a díszek: Tizenegyeske, Flippy, Mester, Tizeske, fekete cica, és egy farkas. :3 Köztük egy gyöngy girland meg egy mini ajándékcsomag. :D

Alacsony költségvetésű tonhalas spagetti

Nem lesz gasztroblog, de ma összehoztam egy egész finom tonhalas spagettit ~ :D

Amiben a tonhalat hering vagy szardínia, esetleg más hal is helyettesítheti. Nincs vele sok macera, és a hozzávalói se kerülnek sokba.

Ami kell hozzá: egy tonhal (vagy másféle) konzerv, ketchup, spagettitészta (bár másmilyen is megteszi) és fűszerek: bazsalikom, oregano, borsikafű, és sajt

Elkészíteni nagyon egyszerű. :D Először is főzzük meg a tésztát, közben nyissuk ki a konzervet, olajostól borítsuk egy kis fazékba, nyomjunk rá ketchupot, amennyit szeretnénk (közben kóstolgatni nem árt), adjunk hozzá mindegyik fűszerből egy csipettel, kóstoljuk meg megint, ha ízlik, akkor melegítsük össze. Amikor a spagetti megfőtt, tegyünk belőle egy adaggal egy tálba, borítsunk rá a halból, ha akarunk, tehetünk még rá ketchupot, és reszeljünk rá sajtot. Kész, lehet enni. :D A tésztát pedig nem árt megsózni kicsit. ^^"

Évértékelő bejegyzés

Az a helyzet, hogy még sosem írtam ilyen bejegyzést, most lesz az első... pedig van értelme, csak valahogy eddig soha nem csináltam ezt. Valójában meg főznöm kéne, ehelyett ezt pötyögöm, és chilis chipset eszek... ami k***a szar. xD Ha megfogadjátok a tanácsom, ne vegyetek ilyen chio flash tortillas izét, mert annyira csípős, hogy gyakorlatilag nem érzel miatta semmi ízt, amúgy meg olyan, mint a faforgács, csak ketchuppal elviselhető úgy-ahogy. Na de jöjjön az év kiértékelése... hónapokra bontva, mert úgy könnyebb, nem veszek el az információk között.

Január: ez volt az a hónap, amikor megromlott és véget ért a barátságom valakivel, akit valójában nem is nevezhettem a barátomnak. Egyáltalán nem értettem meg azt a lányt, túl sok fura dolga volt, és ő se nagyon tudott megérteni engem. Utólag már úgy gondolom, ennek így kellett lennie, és jobb így, mert úgyse lett volna belőle sosem normális barátság. Ebben a hónapban ismertem meg a Doctor Who-t, és nagyon tetszett, arra viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy mennyire hatással lesz az életemre.
Február: Erről nem maradt meg sok emlékem. Tulajdonképpen inkább semmi, azt hiszem, nem is történtek eget rengető dolgok. Csak nagyon rákaptam a sci-fire, és közben rohadtul magányosnak éreztem magam. Azt, ami az előző hónapban történt, eddigre nagyjából kihevertem.
Március: a Japánt ért földrengés miatt, sajnos, emlékezetes... minden este a híradót néztem, és egy hírportálon is szinte folyamatosan figyeltem, mik a fejlemények. Japán az egyik kedvenc országom, de ezt leszámítva is aggódtam az ott élőkért, és eléggé megrázó volt ez a katasztrófa. Nanáék ebben a hónapban szerveztek gyűjtést és jótékonysági árverést. Igyekeztem segíteni, a lehetőségeimhez mérten egy kicsit tudtam is.
Április: amikor minden tele volt a brit királyi esküvővel. xD Szánalmas, hogy ez sokkal jobban érdekelte az embereket, mint az előző havi katasztrófa: jól mutatja, milyen szellemileg elkorcsosult fajról van szó, mások magánéletén csámcsogni érdekesebb, mint megpróbálni segíteni... imádom Angliát is, de az esküvőt már csak dacból se néztem meg, egyrészt ez szerintem az ifjú pár dolga, függetlenül attól, hogy ismertek-e vagy sem, másrészt durván fogalmazva a faszom ki volt az egésztől, mindenki ezen dilizett, és idegesített. xD Vilmos meg Kate legyenek boldogok, oké, de ennyire túlizélni az egészet, szinte még az is kiderült, milyen színű Kate bugyija... áhh, istenem. xD Amúgy az áprilisból se emlékszem túl sok mindenre ezen kívül... csak a magányból kezdett egyre inkább elegem lenni.
Május: amikor már teljesen ki voltam készülve attól, hogy egyedül vagyok... és ez a hónap tartogatott egy pillanatot, ami miatt különösen emlékezetes maradt... még az elején jött valahonnan az akkor képtelenségnek tűnő gondolat, hogy valahol talán létezhet az a Mester, akivel egyszer talán megismerkedhetek... aki a Mesterem lehet, és aki szeretni fog. Őrültségnek tűnt, mégis reménykedtem benne, aztán a hónap vége felé, amikor az első napom volt az új suliban, kaptam egy jelet, hogy valahol tényleg létezik, onnantól kezdve méginkább reménykedtem benne, hogy majd megismerhetem.
Június: kb semmi... nyári szünet, itthon unatkoztam egész hónapban. Sokat alkottam... akkor már kezdtem ráérezni, hogyan kell jól csinálni. Valamikor ilyentájt adtam el az első komolyabb ékszeremet, egy óraszerkezetes clockpunk gyűrűt. Hatalmas öröm volt. Valamint megrendeltem életem első szónikus csavarhúzóját, amit azóta is kincsként őrzök, annak ellenére, hogy rengeteg idegességet okozott. xD
Július: Erre nagyjából nem is emlékszem... egyszerűen kiesett az egész.
Augusztus: ebben a hónapban mentünk nyaralni Egerbe. Megvarrattam az Időlord ruhámat... és végre a szónikus is megérkezett, pont pár nappal a nyaralás előtt. xD El is vittem magammal. A hónap utolsó néhány napjában fedeztem fel azt a ficcet, amit Flippy írt (Jó éjt, kicsi Mester! címmel), és ennek kapcsán valahogy rábukkantunk egymásra. Némileg fura volt, mert az elejétől fogva kezdtem érezni, hogy igen, Ő lesz az... bele is szerettem, de ez egy ideig még nem derült ki. :$
Szeptember: egyre jobban összebarátkoztam Flippyvel, és közben nyilvánvalóvá vált előttem, hogy megtaláltam, akit kerestem, csak elmondani nem mertem, hogy mi a helyzet. Egy ideig arról se volt sejtésem, hogy titokban Ő is szeret... csak egyszer, a hónap vége felé, vagy lehet, hogy az már október eleje volt, nem tudom, éreztem úgy, hogy lehet, hogy van itt valami... az egyik üzenete meglehetősen félreérthetetlen volt. Sejteni kezdtem, mi a helyzet, de szólni még nem mertem. Megbeszéltük, hogy novemberben találkozunk, amit aztán előrehoztunk októberre.
Október: Közben persze elkezdődött a suli mindkettőnknek. Részemről azon aggodalmaskodtam, hogy az esti gimnáziumot is el kéne kezdeni, és hogy mi legyen, hová menjek, stb. Aztán... Flippy írt egy bejegyzést dA-n a journaljába. Elolvastam, és valahogy elég egyértelmű volt, kire gondol, de azért megkérdeztem, hogy most rólam van szó? Amikor elmondta, hogy igen, akkor úgy láttam, nincs értelme tovább titkolni, elmondom neki, hogy én is szeretem Őt. Ekkor jöttünk össze, aztán el is töltöttünk együtt egy hétvégét... nem, nem óhajtok írni róla, milyen volt, ez a kettőnk dolga.
November: ez egy elég nehéz hónap volt... nem csak számomra... voltak gondok, nehézségek... félreértések... Flippy megint meglátogatott, és neki köszönhetem életem eddigi legszebb születésnapját... a többiről meg inkább nem nyilatkozom... aki számít, tud róla. Ja és közben megismertem Jack kapitányt is.
December: és ez van most. Erre se mondanám, hogy problémák nélkül telt volna el, vagy akármi, de most már végre úgy tűnik, hogy a helyzet rendeződött... bár tény, hogy ennek előbb kellett volna így lennie, de most már értek dolgokat, amiket eddig nem láttam meg: remélem, ezután, már nem lesznek ilyen jellegű problémák. Persze, természetesen, ez javarészt rajtam is múlik. Ebben a hónapban még az történt, hogy megcsináltuk a DW-s secret santát, és Flippynek köszönhetően már nem is utálom annyira a karácsonyt. Bár azért még félek tőle, de majd átvészelem. Említésre méltóbb esemény még: megismertem Flippy egyik barátját, a legendás (hai, legendás :D) A3 egyik tagját, Ichi-t, és az a benyomásom róla eddig, hogy nagyon kedves, jó fej lány ~ Ó, és Flippy hatására megtudtam, mi az a Happy Tree Friends, ami határozottan tetszik x3 meg A kincses bolygót, ami szintén nagyon megtetszett. :3 *szereti a rajzfilmeket*

Összességében nem volt olyan veszettül eseménydús év, de azért zajlott az élet... annyira szörnyűnek se nevezném... sőt, bizonyos események miatt egész jó volt. És hogy miért említettem, hogy a Doctor Who akkora hatással volt az életemre? Nos, azért, mert ennek köszönhetően ismertem meg sok embert, és ha nem lenne a DW, vagy fogalmam sem lenne az egészről, akkor most nem ismerném Flippy-t, és hai, ez elég nagy veszteség lenne... hiszen minden tulajdonságával együtt nagyon aranyosnak találom (bocsi, bocsi, tudom mennyire utálod, ha aranyosnak hívlak... félelmetes vagy, katona, Johnny ezredesből a szerelem beszél ~), fontos nekem, és szeretem. :) Összességében azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok, hogy ez így alakult, és hogy egy pár lettünk. Még mindig elég gyakran hálát adok az Univerzumnak azért, hogy ez így van.


És baromi gyorsan eltelt 2011... szinte észre se vettem. Ideje felkészülni 2012-re, amikor is állítólag vége lesz a világnak, de a helyzet az, hogy rohadtul nem. :D

Csomagot kaptunk :)

Ma reggel egy szép zöld (:D) autó állt meg a ház előtt, a posta csomagszállítója. Rögtön tudtam, mi érkezett meg: az ingek. Mire kiértem volna, nagyanyám már behozta a csomagot, én meg nekiálltam letépni róla a barna papírt, közben lelkendezve dobtam egy sms-t katonának, hogy megjöttek az ingeink. Aztán előkerült a csomag a papírból, amit rögtön megörökítettem, az ember - vagy nem-ember - nem minden nap kap NATO feliratú csomagot! :D

Eztán felbontottam ezt is, és kiszedtem az ingeket. Amit elsőre megállapítottam, az az, hogy ezeket bizony kimosták, mielőtt feladták volna, és ez dicséretes. Azelőtt mégiscsak egy katona viselte, és használta őket.

Ezután közelebbi pillantást is vetettem az ingekre. Ő a dpm-mintás. Ahogy átnéztem, minden a helyén van rajta, gombok, stb. Egyedüli hibája két apró szakadás, amit nem lesz nehéz megjavítani, és ez a vásárlásnál fel is volt tüntetve az információk között.

Egy valami azonban feltűnt. Basszus, ez az ing még Flippyre is nagy lesz! :D Hosszában talán nem, de eléggé bő, Flippy meg nem egy nagydarab alkat...


A sivatagi álca. Ő az én ingem, és rajta egy picit más jellegű hiba van. Nem szakadt, de több gombja törött, egy meg hiányzik. Ez szintén fel volt tüntetve. Szerencsére egyszerű, sötétebb homokszín gombokról van szó, tehát biztos, hogy egy rövidáru üzletben találok megfelelőt a pótlásra, vagy esetleg a gombos dobozomban.
Még nem próbáltam fel, de mivel hasonló méretű, mint a dpm-mintás, valószínű, hogy elég nagy lesz rám. :D Majd át kell kissé alakíttatnom a varrónővel.

Nagyjából, ennyi. Összességében a csomag picit lassan jött meg, de itt van, az ingek megfeleltek a leírásnak, plusz pont, hogy ki lettek mosva. Azt hiszem, meg vagyok elégedve velük.

Valaki állítsa ezt meg...

Próbálom elterelni a figyelmem arról, ami itt megy, de már lassan kibírhatatlan lesz... megszokottá vált, hogy minden reggel idegesen, nyűgösen, vagy akár sírva ébredek... az éjjeleim se nyugodtak, mert akkor meg ott vannak a rémálmok... és soha nincs egy perc nyugalom napközben sem...

Öcsém már megint itthon van, szimulált valami hasfájást, és már békén is hagyják... és most kénytelen vagyok azt a kibaszott idegesítő ordibálását hallgatni egész nap. Ilyenkor a legszívesebben kibasznám valahová a picsába, annyira elegem van már belőle. Az is felháborító, hogy ilyen simán itthon maradhat, én meg még mindig köhögök, fáj a torkom, náthás vagyok, de meg ne merjem csinálni, hogy ezen a pénteken még itthon maradok. Pedig már előre látom, mi lesz, félúton megint kéredzkedhetek haza, annyira rosszul leszek. Ostoba majmok...

Ez annyira igazságtalan... muszáj mindig éreztetni velem, hogy nem is kellettem? Hogy szerintük egy szar vagyok, akiből semmi nem lesz? Öcsémnek könnyen jár a pofája... elvégzi a szakmunkásképzőt, és megy dolgozni, én meg, Flippyhez hasonlóan, bele fogok rokkanni a zh-kba meg a vizsgaidőszakba az egyetemen. Nem becsülöm le a szakmunkásokat, gyerekkorom óta azt verték a fejembe, hogy ,,ha a paraszt nem sz*rik, az úr nem eszik" - egyszerűen kifejezve ez azt jelenti, erre a helyzetre értelmezve, hogy az se kevesebb, akinek szakmunkás végzettsége van, annál, aki felsőoktatásban vett részt. Ez igaz. Az viszont nagyon rosszul esik, hogy töröm itt magam, hogy majd lediplomázhassak, erre jön ez a kis seggfej, és még neki van pofája dumálni nekem, hogy menjek a picsába, mert ő már tanul... mert én mit csinálok?! Csak az itt a különbség, hogy ameddig ő elhúz főzni egy étterembe 1-2 éven belül, addig én kb. 30 éves koromig biztos azzal fogok kínlódni, hogy meglegyen a diplomám! Még nem jutottam el az egyetemig, de így se könnyű, pláne ilyen vélemények mellett. De neki mégis mire ilyen nagy a pofája? Azért mert gyakorlatilag ki van nyalva a segge? Hülye beképzelt marha...

Csak legalább takarodna már fel Assassin's Creed-ezni, addig se engem basztat, hanem Altair-on keresztül a templomosokat...

Zenék, Flippy listája nyomán

Na szóval... Flippynél láttam egy ilyen listát, és nagyon megtetszett az ötlet... igaza van, jól jellemzi az embert az is, milyen zenéket hallgat. Lássuk, mi az, amiről úgy gondolom, hogy jellemez:

Blackmore's Night - Fires At Midnight
- kevesebben tudják, hogy nem csak a sci-fiért vagyok oda, hanem a fantasy-ért is. A Blackmore's Night medevial metal (középkori metal), nagyon jó kis számaik vannak. Ebben van valami, ami úgy érzem, nagyon illik hozzám...

Blackmore's Night - Storm
Ugyanaz az előadó, és azt hiszem, ezt nem kell annyira magyarázni, hogy miért van fent a listán. Vihar...

HIM - Vampire Heart

Nos... tulajdonképpen... a várakozás valakire... egy jó ideig nagyon ismerős volt ez az érzés, emiatt még most is úgy érzem, egy részt belőlem jól leír ez a szám.

HIM - Wicked Game
Hasonló okokból van fent a listán, mint a Vampire Heart

Lunatica - Fable Of Dreams
Nos ebben a zenében van valami, ami egyszerűen annyira én... talán az, hogy igyekszem meglátni a hétköznapokban is azt, amiért érdemes küzdeni, meg hát az álmok... többnyire az álmaimnak élek, még ha én is húzom a rövidebbet.

Lunatica - Sons Of The Wind
Erről az albumról az összes számot felsorolhatnám ide, de az sok lenne. Ez az, ami a leginkább közel áll hozzám. Nekem is szükségem van a szabadságra... és bár baromi aggódós vagyok, de szeretem a kihívásokat.

Theatre of Tragedy - Retrospect
Na hát ebben is van valami, ami én. ,,We were waiting for something/We were listening to the heartbeats/It could take us/It could take our names; it's the same as no hope and fame"

Theatre of Tragedy - A rose for the Dead
,,enraptur'd by the timeless beauty of the
shadowsphere,
we two abide the overlook'd time of the watch."

Within Temptation - The Truth Beneath The Rose
Kicsit sok itt a rózsa :D és szimbólumok jönnek ~ a rózsa a titkok jelképe is, gondolom sokan ismerik azt, hogy ,,sub rosa" - azaz a rózsa alatt. Ez azt jelenti több titkos rendnél (pl. Sion-rend), hogy ha kitették a rózsát az ajtóra, akkor ott szigorúan bizalmas társalgás folyt, nem lehetett belépni. A rendtagok ezt be is tartották. Amúgy meg a kettősségek miatt tetszik... valójában az egyházra gondol, hogy jónak mutatja magát, de maga a sátán... viszont a lélek kettősségeként is lehet ezt értelmezni.

Deathstars - Blitzkrieg
Kevésbé... szívderítő >-> egy kicsi a bennem rejlő szörnyből. Áhh, ebbe bele se merek hallgatni most.

S végül ~

Nickelback - If everyone cared
Azt hiszem, ehhez nem kell sok duma. :)

Gondolatok...

Gondolkodtam... sok mindenen... annyi minden kavarog most a fejemben. Nem is tudom leírni mindet...

Ami a leginkább aggaszt, az az, amiről Flippynek beszéltem tegnap. Depresszió... mintha kezdene visszatérni... de én nem akarok depressziós lenni, az istenit! Tudom, a legutóbb is milyen szar volt... ezt is elmeséltem neki... Ahogy azt is, hogy most már élni akarok, mert nem akarom Őt, Flippy-t magára hagyni...

Különben sem érdekel... mármint... a saját problémáim. Menjenek azok a francba... elég arra gondolnom, hogy a kedvesemnek sokkal nehezebb, és már szarok is a saját gondjaimra... Flippynek rosszabb, pontosan tudom, mekkora most rajta a nyomás... a vizsgák, meg a többi... nem írom le, mire gondolok, ez az Ő dolga, nem adom ki az ilyen információkat csak úgy... egy dolog, hogy nekem elmondta, de nem adom tovább. Előbb vágom le az ujjam...

Mit tehetnék...?

Erősnek kell lennem. Érte. Kettőnkért. Én nagyon szeretem őt, és a legszívesebben levenném ennek a tehernek a súlyát a válláról, hogy helyette cipeljem. Bárcsak így tehetnék.

Az vigasztal, hogy nem vagyok alkalmatlan arra, hogy megvédjem... azt mondta, hogy csak hallgassam meg, amikor erre van szüksége. És meghallgatom... tudja, hogy akár az éjszaka közepén is felzargathat.

Már az sem érdekel, ami miatt reggel teljesen ki voltam borulva. Szarok az egészre... nincs más vágyam, mint hogy Flippy-t boldognak lássam, és... inkább most félreteszem a saját problémáim... ráérnek azok...

Nem tudom, mit írhatnék még... szeretem Őt... jól esik, hogy viszontszeret... hatalmas ajándék, hogy ez így van, hogy a párja lehetek.

I must be strong. I want to be strong. Only for Her.

I love you, you know.

Too hard...

Néha túl nehéz... olyan nehéz erősnek lenni... vállaltam, hogy megvédem Kisfarkast... örömmel teszem... de néha félek... mi van, ha nem leszek elég jó... elég ügyes... elég erős ehhez a feladathoz...? Magamban kételkedem... elfog a félelem, mi van, ha nem sikerül teljesítenem ezt? Nem akarom, hogy szenvedjen, hogy baja essék, ha mégis van valami, szeretném, ha meg tudnám vigasztalni... vajon mennyire tudom teljesíteni ezt?

Kétségek... az egész életben szinte minden annyira kétesélyes... vagy így lesz, vagy úgy... és sose tudni előre, melyik válik valóra, melyik nem...

Néhány dologban vagyok csak biztos... szeretem... és meg akarom védeni. Minden áron...

Talán csak agyamra ment a 'katonaság', de ez olyan, mint egy háború... az egész élet... csatákból áll... vannak bajtársaid, és vannak ellenfeleid... és nem tehetsz mást... mint hogy nem adod fel... mert ha feladod, akkor elbuksz, és kész, ennyi, halott vagy.



A katona kötelezettségei... bátorság... fegyelem... tisztesség... hűség... tartsd meg mindenáron!...

....

Elegem van az emberekből, különösen néhányból. Nem terveztem, hogy ez egy ilyen bejegyzés lesz, de muszáj...

Végigsírtam szinte az egész éjszakát. Eleve nehezen viselem, és a tegnapi nap összességében egy kicsit még sok is volt, főleg a délelőtt. Aggódtam Kossyért, épségben odaért-e Pestre... zavarni viszont nem mertem, gondoltam, hogy úgyis eléggé elfoglalt, meg jól érzi magát a barátaival meg minden ilyen. Így aztán hatalmas megkönnyebbülés volt az az sms-e a délután, és olyan aranyos is... :) A hívása pedig alaposan meglepett, alig hittem a szememnek, azt hittem rosszul látok vagy mi... (tudom, hogy nem szeret telefonálni) de örültem neki, hogy beszéltünk, még szép ~ és nagyon büszke vagyok Rá. :3

Na de vissza az eredeti témához... a reggel borzalmas volt. Nem elég, hogy felébredtem arra, hogy valami seggfej már hajnalok hajnalán zajong, már jött is a hiszti, amiért egyáltalán ki merészeltem menni a konyhába. Nagyon elegem lett... csak ültem a földön és zokogtam. Arra gondoltam, hogy nem törődök a következményekkel, felöltözöm, fogom azt a pénzt, amit arra kaptam, hogy ruhát meg csizmát vegyek rajta, elmegyek otthonról, és a legközelebbi vonattal fel Pestre. Talán vissza se jöttem volna ide többé. De eszembe jutott, mit mondott erről Koschei pont nemrég... semmi jó nem sült volna ki belőle. De annyira fájt... a rohadt kifogások, hogy miért nem jön össze valami. Persze, persze, inkább csak az, hogy ne menjek sehová, ne merjek sehová se menni, mert, ahogy anyám szavait idézzem (ekkora bunkóságot se hallottam még életemben, mint ez), ne a szórakozáson járjon az eszem, hanem a tanuláson... már elnézést, de menjen a francba! Az, hogy tönkretette a saját életét, az ő baja, de az enyémet nem fogja, ezt jobb, ha minél hamarabb megtanulja, mert nem hagyom magam, és nem én fogom a rövidebbet húzni alighanem. Az is az ő baja, hogy ilyen beszari - elnézést az erős szavakért, nagyon elegem van - és soha a rohadt életbe nem megy el egyedül sehová, de ez már túlzás! Hülye én se vagyok, hogy belerohanjak a veszélyekbe, pláne hogy megtalál az magától is, és az tény, hogy egyedül, este nem szívesen kószálnék a fővárosban, de ennyire túldramatizálni az egészet nem kéne! Mintha minden sarkon egy gyilkos lenne, aki csak arra vár, hogy megölhessen... ez már beteg, komolyan! Egy dolog az óvatosság, de ez így már nem normális...

A tanulásról meg csak annyit, hogy biztos direkt csinálom, hogy megbetegedtem, és emiatt itthon kell lennem. Ja, direkt megfertőztem magam valamivel. Na menjen már... meg mintha nem törődnék vele... hogy a francba ne törődnék vele! Ez nem látja, mennyire ideges vagyok néha, hogy mi lesz, hogy fogom bepótolni a lemaradásom az estiben?! Márpedig be akarom, tanulni akarok, mert most már nem csak az én jövőm múlik rajta, másra is gondolnom kell... és mi az, hogy semmi szórakozás? Ostoba... néha az is igenis kell. Tanulás mellett persze, hogy nem lehet olyan gyakran, de néha szükség van a kikapcsolódásra. Ha ezt nem fogja fel, az ő baja, én már teszek rá...

Szóval ezek után... védeni az emberiséget? A francokat! Nem, Mester, egyszerűen teszek rájuk, pusztítsák ki magukat, ahhoz úgyis értenek. Nem érdekelnek... foglalkozok helyettük jobb dolgokkal... mondjuk Veled. ;)

Jó, most ennyi, de ki kellett adni... igen, ki kellett dobni a szemetet. Hát ezzel megtelt egy konténer, de legalább kint van, nem bent. Meg nem is akartam a hamarosan megérkező kedvesemre zúdítani a nyavalygásom, végre jó kedve van, pont én rontsam el? Azt már nem, előbb vágom le az ujjam. ><

Talán kicsit később a nap folyamán említést teszek neki erről a dologról - tudom, Koschei, hogy a blogomat meg előbb-utóbb úgyis elolvasod, tehát mindenképp megtudnád - viszont előbb hadd meséljen, mondja el, mi történt Vele, hogy érezte magát, ez ráér...

És most kimegyek pár percre, hogy kicsit kiszellőzzön a fejem. Alighanem kellene vennem cigit, egyre gyakrabban érzem úgy, hogy néha rá kéne gyújtanom. Bár az egészségemnek meg nem tenne jót, úgyhogy fene tudja... minél több időt akarok Kossyval tölteni az életben, a családban meg eleve van hajlam a rákra (ráadásképp engem is valami rákféle izével műtöttek meg 12-13 [?] éves koromban, az volt a szerencsém, hogy jóindulatú volt, kemoterápia se kellett utána, mert nem az a szétterjedős fajta volt). Inkább nem kéne. Egyébként is... egyszer kiszámoltam, hogy az eddig elfüstölt cigimennyiség annyival rövidítette meg az életem, hogy több, mint 360 alkalomnyi szeretkezésre lenne szükség ahhoz, hogy kiegyenlítődjön a dolog. :D Hmm, Mester, belehúzhatunk... :P (de most inkább befejezem, mielőtt kanos leszek, mert az meg így szar érzés lenne ><)

Random agymenés

Huh, hát... hol is kezdjem ~ most beszéltem Kossyval pár perce... alaposan meglepett, hogy felhívott, de úúgy örültem neki. :) Mindig jó hallani a hangját, megnyugtat és felvidít, főleg ilyenkor, amikor boldog. Nagyon örülök, hogy jól érzi magát, és... no hát csak azt tudom mondani, amit Neki is ~ annyira aranyos, és szeretem. :) Jól esett ez a beszélgetés. Könnyebben kibírom holnapig. Persze a délelőttöt leszámítva igyekeztem nem szomorkodni, hiszen megígértem Neki... mondjuk az a váratlan zajra ébredés kicsit talán megijesztett, aztán... emiatt sírtam délelőtt. Annyira hirtelen jött, és megrémültem tőle. Viszont most már megnyugodtam, meg úgy igazából a délutánra többé-kevésbé kihevertem.

Már alig várom, hogy holnap délután hallhassam a beszámolóját. Imádom hallgatni, amikor mesél. Egyszerűen jó, másként nem tudom megfogalmazni. Boldog vagyok, hogy beszélgettünk.

Csak az estétől félek kicsit... vagyis valójában attól, hogy majd megint rosszul alszom, mert mostanában elég feszült szoktam lenni éjjelente, és gőzöm sincs, mitől. Bár az tény, hogy az a Torchwood könyv nem éppen egy esti mese. Ma inkább ki is hagyom, és... jajh, legyen már holnap délutáááááán ~ *-* mrnyáu... szeretlek, Kisfarkaaaaas. <3

Na, Theta lelkes és kissé értelmetlen ömlengését lehetett olvasni ~ :D

Karácsony előtti para xD

Most tört rám egy icipicit az idegesség, na jó inkább csak az agymenés, hogy mi a búbánatot adok még néhány embernek karácsonyra. :D A Doctor Who-s és a Gothic & Lolitás secret santával már kész vagyok, az nem titok, hogy a DW-sben Koscheinek voltam a Secret Santája, a Lolitásat viszont vasárnap estig titokban kell tartani. :3 Nem biztos, hogy a lány, akinek én lettem a Secret Santája, felnéz ide, de nem árt az óvatosság.

Anyámnak sminkcuccos tatyó helyett könyvet adok, mert eltűnt az a bézs színű anyag meg a csipke valahová. Majd meg kéne keresnem, remélem, ezt nem nyelte el egy fekete lyuk, mint a gyűrűmet még októberben. :D Az is vicces, pont aznap délelőtt tűnt el, mikor kimentem Kossy elé az állomásra.
Nagymamámnak egy szép kámeás brosst szerettem volna készíteni, csakhogy a reatex-nél kifogyott a kámea. Abban reménykedem, hogy talán Alkotók boltjában van. Öcsém ajándéka már kész, bónuszként pedig kapott tőlem két dögcédulát előkarácsonyi ajándéknak. Nos, igen, bevallom, az ihletett meg, hogy Kossytól én is két dögcédulát kaptam a születésnapomra. Láttam, hogy öcsémnek tetszettek, szóval úgy gondoltam, örülne kettőnek. Örült is. :)
Sachi is megkapta már az ajándékát. :3 Egy egyszerű, fekete gyöngyös karkötő volt, masnival, és szerencsére sikerült eltalálni jól a méretet. ^^ És nagyon tetszett neki, ami jó. :3

Apámnak szeretnék még egy gyöngyből fűzött kereszt medált szerezni. Sajnos, gyöngyfűzésben ennyire nem vagyok jó, úgyhogy talán majd Meskáról. Valahogy. A kérdés inkább az, hogy miből, mert le vagyok égve. ^^" De csak meglesz valahogyan. :3
No meg még Yaginak kell rajzolnom valamit. Elképzelésem sincs, mit, de az volt a kérése, hogy csak rajzoljak. Ezek hiányoznak még, meg Suginak - aki egy lolita - szeretnék adni egy kis apróságot. Karácsonyig még van egy kis idő, addig kitalálom, micsodát.

És fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy vajon ki az én Secret Santám. :D Jah, nem az érdekel, mit kapok - jó, egy kicsit az is - hanem az, hogy ki az. :D

Agymenés megint

Már a sokadik bejegyzés pár napon belül, de mindegy...

Kicsit furcsán érzem magam. Igazából valahol megkönnyebbültem kicsit... egészen idáig halálra idegeskedtem magam: Secret santa, Kossy parókája, meg minden... most, hogy sikerült mindkét csomagot időben postára adni, kezdek végre egy kicsit megnyugodni. Többé-kevésbé ki is tudtam aludni magam... bár az éjszaka első felében megint rám tört az a megmagyarázhatatlan feszültség, de aztán elmúlt...

Elég fura dolgot álmodtam. Egy kicsit meg is viselt... nem kifejezetten rémálom volt, de eszembe juttatott dolgokat, amik miatt kissé rosszul indult a napom... el is fogott a sírás... de most már úgy nagyjából jól vagyok. Itt inkább nem akarom leírni, mi volt az az álom (valójában talán kicsit nevetséges is lehet...), majd Koscheinek elmesélem délután, 'személyesen'.

Azt hiszem, most ennyi... Inkább folytatni szeretném a ficcet, úgyhogy kimegyek pár percre az udvarra, hogy kitisztuljanak a gondolataim, és neki tudjak állni. Na meg Koscheinek hála, lett egy egész jó ötletem, azt is megpróbálom megvalósítani a délután folyamán.

Elmélkedős bejegyzés

Kezdjük ott, hogy megjött az a bizonyos, ami minden hónapban egyszer szokott, és általában megkínoz jó néhány alhasi görccsel... jaja, tudom, közérdekű közlemény, de ez rávilágít, miért van olyan hangulatom, amilyen... mert hogy elég nyűgös vagyok, de legalább tudom, hogy mi miatt.

Meg hát elég furcsán érzem magam. Vagyis... nem is tudom igazán, hogy fejezzem ezt ki. Boldog vagyok... úgy érzem, végre van helyem az Univerzumban. Eddig csak vándoroltam... kerestem, hol lehetne szükség rám, hol állhatnék meg, de nem találtam semmit, senkit... néhány hónappal ezelőttig.

Mert akkor jött Koschei. Ő, akit annyira vártam, akinek vágytam a szeretetére, és a társaságára... és alig hittem el, hogy megtaláltam, és hogy megtalált. Nem felejtek el naponta hálát adni az Univerzumnak azért, hogy közös útra terelt minket.

És már az elején éreztem, hogy ideje lesz megváltoznom, megállnom, mert itt ez a hely, itt van Ő, itt kell lennem, és meg szeretném védeni Őt. Ez is teljesült... és most boldog vagyok. Az élet nehéz, baromi kegyetlen, de már nem érdekel, ki fogom bírni az összes vihart, mert van Kiért... Érte!

Nagyon szeretem Koscheit, és boldog vagyok, hogy Ő is így érez. Örülök, hogy megtisztel azzal, hogy viszontszeret.

De egy kicsit komorabbra fordítva a szót... Hát, aggódom érte, vagyis... végül is, igen. Ma is zh-zik, és éreztem, láttam rajta, mennyire feszült. Megértem Őt... de Koschei nem hülye és nem ügyetlen. Sikerülni fog Neki! Nagyon szorítok, meg ahogy Neki is mondtam, küldök pozitív energiát egy rakattal... de azért, ami azt illeti, én is ideges vagyok. Nem mindegy, nagyon nem mindegy, hogyan fog sikerülni ez a zh az én egyetlen kincsemnek. De megcsinálja! Bízok benne! Sikerülni fog neki!

És az elme hatással van az anyagi világra. ~ Vicces, hogy a tanár úr egy elég fura tudományág(?), a noetika alapelvére okítja a legkedvesebb tanítványát... de ez előnyére válhat még Kossynak. :) Igyekszem Neki átadni ilyen dolgokat... nem vagyok egy szellemi vezető, de bennem van, hogy akit szeretek, azt mindenféle téren támogatok és segítek, meghallgatom és vigasztalom ha szomorú, ha boldog együtt örülök Vele, stb... félig-meddig ez olyan Időlord tulajdonság is... legalábbis rám jellemző...

Néha kicsit félelmetes belegondolni, hogy Kossy meg én az Időlord faj utolsó élő tagjai vagyunk, de úgy érzem, ez csak még egy indok arra, hogy itt legyünk egymásnak.

Fú, micsoda elmélkedést kanyarítottam ide... hát, néha ilyen is kell... de azt hiszem, most rám férne, hogy sétáljak egyet, úgyis megint napok óta itthon ülök, most legalább nincsen annyira hideg.
És szerzek kókuszlikőrös csokit a Kedvesemnek. <3 <3 Aztán, ha hazaértem, kinyomtatom azokat a levélpapírokat.

Várom már az estét... sikerüljön bárhogy az a zh Kisfarkasnak - márpedig sikerülni fog neki, megcsinálja! - szeretném hallani, mi volt, mi történt vele, és elmondani Neki, hogy figyelemre méltó, milyen komolyan készült rá, mennyit tanult, és hogy arról meg nem Ő tehet, hogy a felsőoktatás rendszere egyszerűen sz*r. ><

Egy kis panaszkodás ^^"

Mert a blog leszarja, ha nyavalygok. xD

Bár igazából csak agyalnék kicsit...

Egyértelmű, hogy mindig is kicsit sokat szoktam vállalni... amióta az eszemet tudom, mindig mindenhol segíteni szeretnék. Ami miatt aztán fő a fejem. ^^" Most inkább anyagi természetű dolgokon töprengek... Utálom ezt a témát, de ez van... csak azt tudom mondani, hogy az Univerzum csessze meg, hogy létezik pénz. Túl sok baj forrása. Ráadásul ez a világ rohadtul elanyagiasult..

Örülök, hogy talán tudok segíteni Kossynak azzal a parókával. Minden azon múlik, a futár időben kihozza-e... Hát remélem, hogy igen! Nehezebb kérdés, hogyan juttatom el neki... a fodrászom talán frizurára vágja még aznap, ha megmondom neki, hogy nagyon sietős lenne, nincs rá több napom sajnos, hogy várjak. Tehát időben fel tudnám adni. Csak még amiatt fáj a fejem, hogy kéne hozzá valahonnan még egy kis pénz... Nem kellett volna hozzányúlnom az ötezresemhez, akkor most meglenne. Meg attól félek kicsit, mit mondok az ősöknek, mégis mi ez... áh, mindegy.

A végén majd lehet, hogy tényleg el kell adnom a szónikus csavarhúzómat. xD Majd... elválik.

De aggódom. Itt körülbelül esélytelen valamilyen alkalmi munkát találni, az meg nem jön össze mindig, hogy eladom a számomra felesleges dolgaim.... aztán ilyen szempontból nincs messze a február... Honnan szedek össze addig kb. hat ezret (V maszk meg a Flippy plüss)? Jó, megoldom, én vagyok a Doktor... de ha egyszer megígértem Koscheinek ezeket, akkor nem akarom megszegni az ígéretemet!

Karácsonyi ajándék(ötlet)lista

Kisfarkas egy novemberi bejegyzése nyomán (kissé elkésve ugyan ^^"") írni akartam egy listát, hogy minek örülnék karácsonyra. Ez talán megkönnyíti azoknak a dolgát, akik még törik a fejüket. Fényképes lista jön, mert vizuális típus vagyok. :)

 

Egy ilyen tollnak nagyon is! Kisfarkas kihozta belőlem a régóta elrejtett farkasrajongásom. ^^"

Egy ilyen karkötő szintén tetszene. Mert Mr. Saxonra fogok szavazni. :P

 

Doktor cica medál ~ Mester verzióban is jöhet :D

 

Ilyen rózsa üvegbúra alatt (gyerekkorom óta kedvenc mesém a Szépség és a szörnyeteg)

 

Kulcsok ~ minden mennyiségben

 

Ez a két kis édes :$ kitűzők... az egyik egy mogyoróvajas, a másik egy lekváros kenyér. :$

A többi nem ilyen konkrét.

• Rajzoknak is örülök, minden mennyiségben
• És könyveknek, mert olvasni jó
• Na meg Doctor Who-s dolgok is jöhetnek, azoknak mindig örülök...
• És a legjobban persze Neki örülnék... :$
• (meg egy fekete plüsspatkánynak)

Panaszkodás után egy kis helyzetjelentés...

Kissé ideges vagyok... részben a suli miatt... már jócskán itt a vizsgaidőszak nekem is. Na de a tanár válaszát még mindig várom, hogy mi a franc van. Hogy így ebből mi lesz, gőzöm sincs.

Aztán a lázam már kialakított magának egy rendszert, este fél öt, öt felé fogja magát, felmegy. Kezdem már megszokni, de attól még nem jó...

Ebből kifolyólag ilyenkor nyűgös leszek, rosszkedvű, hisztis... türelmetlen... és még idegesebb.

Úgyhogy... őszintén szólva... emiatt bocsi mindenkitől... nincs senkivel semmi bajom, leszámítva a betegséget.

Asszem beveszek egy lázcsillapítót... a macskám meg szokás szerint kitúrt a helyemről, alig férek el.

Hiányzik a Mester. Remélem, jobban van, és kíváncsi vagyok, vajon mit fog szólni a karácsonyi ajándékához... majd ha hazaért. Asszem az még másfél óra, körülbelül. Nem tudom... nem szoktam percre pontosan kiszámolgatni.
De remélem, nincs már olyan rosszul, mint tegnap volt...

Általános rosszkedv

Azt, hogy régóta szinte állandóan bőghetnékem van, a rossz idő meg az elhúzódó betegség számlájára írom... Nem igazán tudok más okot találni arra, hogy miért érzem magam ilyen pocsékul. Mire nem jó ilyenkor egy blog... lehet neki rinyálni... nem hiába nevezem rinyablognak.

És ennek a hangulatnak a tetejébe ott van az is, hogy nagyon hiányzik a szerelmem, és szeretném végre átölelni. De arra még megint majdnem két hónapot kell várni... Tudtam az elején is, persze, hogy ez majd így lesz. És nincs más választásom, mint kibírni.

De hiányzik a közelsége... az érintései, a csókjai, az illata, a hangja, a puha, selymes haja... szentséges Univerzum, olyan a haja, mint az angyaltollak... és az a két, gyönyörű sötétbarna szeme... és a mosolya...
Soha, senkit nem szerettem még ennyire, mint Őt, és nem is fogok. Nem kell senki más, csak Koschei... Szeretem, nagyon szeretem. Annyira szerencsés vagyok, hogy Ő is így érez irántam. Koschei a legfontosabb számomra az egész világon... és nap, mint nap hálát adok az Univerzumnak, hogy megismerhettem, és hogy együtt lehetünk.

Tudom, hogy előbb-utóbb Te is olvasni fogod ezt, Kisfarkas... :) El sem tudom mondani Neked, mennyire sokat jelent számomra az, hogy szeretsz. Mindent a világon, és még annál is többet. És én is nagyon, nagyon szeretlek. Remélem, egy kicsit jobban vagy már!

Nem tudom, mennyire emlékszel abból, amiről tegnap este beszéltünk. Amikor megkértelek, hogy hadd sírjak egy kicsit... lényegében arról volt szó, hogy mindig nagyon félek attól, hogy egyedül maradok, és hogy ennek az önértékelési problémám az oka, és hogy ezért volt az a nagyon túlzó ragaszkodás is... Amit azóta már megbeszéltünk, ezért nem is érdemes újra elővenni ezt a témát.

Na de ennyi. Csak most jól esett sírni kicsit.

Na boldog karácsonyt...

Valahogy egyáltalán nem vagyok oda az idei karácsonyért. Még csak december elseje van, de már most az a helyzet, hogy nem igazán várom...

Azt hiszem, félek tőle. Nem is akarok belegondolni, milyen lesz. Rohadtul nincs kedvem az ősök előtt jópofizni meg boldognak tűnni, amikor nem leszek az. Koschei-el szerettem volna lenni, legalább valamelyik conon, ha pont karácsonykor nem is, de ez idén nagyon nem jön össze... és emiatt csalódott vagyok.

Persze, nem Ő tehet róla. Sokkal inkább a sors, Univerzum, vagy fene se tudja, mi...

Valószínű, hogy inkább félrevonulok majd valahová, ahol nyugodtan sírhatok, és mindenki békén hagy. Mert ebből is elegem van már, a rokonokból, akiknek be nem áll a szája, és folyton csak csesztetnek.

Fáradtnak és üresnek érzem magam. Valószínűleg azért, mert az utóbbi időben nagyon sokat sírtam...

Most meg, bár lenne miért idegesnek lennem, érzem, hogy már ahhoz sincs erőm.

Mindegy. Írni kéne, meg a zsugorfóliával vacakolni...

És csak azt kérem karácsonyra, hogy Koschei számára boldogan teljenek az ünnepek! Nekem az elég, ha Ő boldog, a többi mellékes.