Évértékelő bejegyzés

Az a helyzet, hogy még sosem írtam ilyen bejegyzést, most lesz az első... pedig van értelme, csak valahogy eddig soha nem csináltam ezt. Valójában meg főznöm kéne, ehelyett ezt pötyögöm, és chilis chipset eszek... ami k***a szar. xD Ha megfogadjátok a tanácsom, ne vegyetek ilyen chio flash tortillas izét, mert annyira csípős, hogy gyakorlatilag nem érzel miatta semmi ízt, amúgy meg olyan, mint a faforgács, csak ketchuppal elviselhető úgy-ahogy. Na de jöjjön az év kiértékelése... hónapokra bontva, mert úgy könnyebb, nem veszek el az információk között.

Január: ez volt az a hónap, amikor megromlott és véget ért a barátságom valakivel, akit valójában nem is nevezhettem a barátomnak. Egyáltalán nem értettem meg azt a lányt, túl sok fura dolga volt, és ő se nagyon tudott megérteni engem. Utólag már úgy gondolom, ennek így kellett lennie, és jobb így, mert úgyse lett volna belőle sosem normális barátság. Ebben a hónapban ismertem meg a Doctor Who-t, és nagyon tetszett, arra viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy mennyire hatással lesz az életemre.
Február: Erről nem maradt meg sok emlékem. Tulajdonképpen inkább semmi, azt hiszem, nem is történtek eget rengető dolgok. Csak nagyon rákaptam a sci-fire, és közben rohadtul magányosnak éreztem magam. Azt, ami az előző hónapban történt, eddigre nagyjából kihevertem.
Március: a Japánt ért földrengés miatt, sajnos, emlékezetes... minden este a híradót néztem, és egy hírportálon is szinte folyamatosan figyeltem, mik a fejlemények. Japán az egyik kedvenc országom, de ezt leszámítva is aggódtam az ott élőkért, és eléggé megrázó volt ez a katasztrófa. Nanáék ebben a hónapban szerveztek gyűjtést és jótékonysági árverést. Igyekeztem segíteni, a lehetőségeimhez mérten egy kicsit tudtam is.
Április: amikor minden tele volt a brit királyi esküvővel. xD Szánalmas, hogy ez sokkal jobban érdekelte az embereket, mint az előző havi katasztrófa: jól mutatja, milyen szellemileg elkorcsosult fajról van szó, mások magánéletén csámcsogni érdekesebb, mint megpróbálni segíteni... imádom Angliát is, de az esküvőt már csak dacból se néztem meg, egyrészt ez szerintem az ifjú pár dolga, függetlenül attól, hogy ismertek-e vagy sem, másrészt durván fogalmazva a faszom ki volt az egésztől, mindenki ezen dilizett, és idegesített. xD Vilmos meg Kate legyenek boldogok, oké, de ennyire túlizélni az egészet, szinte még az is kiderült, milyen színű Kate bugyija... áhh, istenem. xD Amúgy az áprilisból se emlékszem túl sok mindenre ezen kívül... csak a magányból kezdett egyre inkább elegem lenni.
Május: amikor már teljesen ki voltam készülve attól, hogy egyedül vagyok... és ez a hónap tartogatott egy pillanatot, ami miatt különösen emlékezetes maradt... még az elején jött valahonnan az akkor képtelenségnek tűnő gondolat, hogy valahol talán létezhet az a Mester, akivel egyszer talán megismerkedhetek... aki a Mesterem lehet, és aki szeretni fog. Őrültségnek tűnt, mégis reménykedtem benne, aztán a hónap vége felé, amikor az első napom volt az új suliban, kaptam egy jelet, hogy valahol tényleg létezik, onnantól kezdve méginkább reménykedtem benne, hogy majd megismerhetem.
Június: kb semmi... nyári szünet, itthon unatkoztam egész hónapban. Sokat alkottam... akkor már kezdtem ráérezni, hogyan kell jól csinálni. Valamikor ilyentájt adtam el az első komolyabb ékszeremet, egy óraszerkezetes clockpunk gyűrűt. Hatalmas öröm volt. Valamint megrendeltem életem első szónikus csavarhúzóját, amit azóta is kincsként őrzök, annak ellenére, hogy rengeteg idegességet okozott. xD
Július: Erre nagyjából nem is emlékszem... egyszerűen kiesett az egész.
Augusztus: ebben a hónapban mentünk nyaralni Egerbe. Megvarrattam az Időlord ruhámat... és végre a szónikus is megérkezett, pont pár nappal a nyaralás előtt. xD El is vittem magammal. A hónap utolsó néhány napjában fedeztem fel azt a ficcet, amit Flippy írt (Jó éjt, kicsi Mester! címmel), és ennek kapcsán valahogy rábukkantunk egymásra. Némileg fura volt, mert az elejétől fogva kezdtem érezni, hogy igen, Ő lesz az... bele is szerettem, de ez egy ideig még nem derült ki. :$
Szeptember: egyre jobban összebarátkoztam Flippyvel, és közben nyilvánvalóvá vált előttem, hogy megtaláltam, akit kerestem, csak elmondani nem mertem, hogy mi a helyzet. Egy ideig arról se volt sejtésem, hogy titokban Ő is szeret... csak egyszer, a hónap vége felé, vagy lehet, hogy az már október eleje volt, nem tudom, éreztem úgy, hogy lehet, hogy van itt valami... az egyik üzenete meglehetősen félreérthetetlen volt. Sejteni kezdtem, mi a helyzet, de szólni még nem mertem. Megbeszéltük, hogy novemberben találkozunk, amit aztán előrehoztunk októberre.
Október: Közben persze elkezdődött a suli mindkettőnknek. Részemről azon aggodalmaskodtam, hogy az esti gimnáziumot is el kéne kezdeni, és hogy mi legyen, hová menjek, stb. Aztán... Flippy írt egy bejegyzést dA-n a journaljába. Elolvastam, és valahogy elég egyértelmű volt, kire gondol, de azért megkérdeztem, hogy most rólam van szó? Amikor elmondta, hogy igen, akkor úgy láttam, nincs értelme tovább titkolni, elmondom neki, hogy én is szeretem Őt. Ekkor jöttünk össze, aztán el is töltöttünk együtt egy hétvégét... nem, nem óhajtok írni róla, milyen volt, ez a kettőnk dolga.
November: ez egy elég nehéz hónap volt... nem csak számomra... voltak gondok, nehézségek... félreértések... Flippy megint meglátogatott, és neki köszönhetem életem eddigi legszebb születésnapját... a többiről meg inkább nem nyilatkozom... aki számít, tud róla. Ja és közben megismertem Jack kapitányt is.
December: és ez van most. Erre se mondanám, hogy problémák nélkül telt volna el, vagy akármi, de most már végre úgy tűnik, hogy a helyzet rendeződött... bár tény, hogy ennek előbb kellett volna így lennie, de most már értek dolgokat, amiket eddig nem láttam meg: remélem, ezután, már nem lesznek ilyen jellegű problémák. Persze, természetesen, ez javarészt rajtam is múlik. Ebben a hónapban még az történt, hogy megcsináltuk a DW-s secret santát, és Flippynek köszönhetően már nem is utálom annyira a karácsonyt. Bár azért még félek tőle, de majd átvészelem. Említésre méltóbb esemény még: megismertem Flippy egyik barátját, a legendás (hai, legendás :D) A3 egyik tagját, Ichi-t, és az a benyomásom róla eddig, hogy nagyon kedves, jó fej lány ~ Ó, és Flippy hatására megtudtam, mi az a Happy Tree Friends, ami határozottan tetszik x3 meg A kincses bolygót, ami szintén nagyon megtetszett. :3 *szereti a rajzfilmeket*

Összességében nem volt olyan veszettül eseménydús év, de azért zajlott az élet... annyira szörnyűnek se nevezném... sőt, bizonyos események miatt egész jó volt. És hogy miért említettem, hogy a Doctor Who akkora hatással volt az életemre? Nos, azért, mert ennek köszönhetően ismertem meg sok embert, és ha nem lenne a DW, vagy fogalmam sem lenne az egészről, akkor most nem ismerném Flippy-t, és hai, ez elég nagy veszteség lenne... hiszen minden tulajdonságával együtt nagyon aranyosnak találom (bocsi, bocsi, tudom mennyire utálod, ha aranyosnak hívlak... félelmetes vagy, katona, Johnny ezredesből a szerelem beszél ~), fontos nekem, és szeretem. :) Összességében azt hiszem, nagyon szerencsés vagyok, hogy ez így alakult, és hogy egy pár lettünk. Még mindig elég gyakran hálát adok az Univerzumnak azért, hogy ez így van.


És baromi gyorsan eltelt 2011... szinte észre se vettem. Ideje felkészülni 2012-re, amikor is állítólag vége lesz a világnak, de a helyzet az, hogy rohadtul nem. :D

Csomagot kaptunk :)

Ma reggel egy szép zöld (:D) autó állt meg a ház előtt, a posta csomagszállítója. Rögtön tudtam, mi érkezett meg: az ingek. Mire kiértem volna, nagyanyám már behozta a csomagot, én meg nekiálltam letépni róla a barna papírt, közben lelkendezve dobtam egy sms-t katonának, hogy megjöttek az ingeink. Aztán előkerült a csomag a papírból, amit rögtön megörökítettem, az ember - vagy nem-ember - nem minden nap kap NATO feliratú csomagot! :D

Eztán felbontottam ezt is, és kiszedtem az ingeket. Amit elsőre megállapítottam, az az, hogy ezeket bizony kimosták, mielőtt feladták volna, és ez dicséretes. Azelőtt mégiscsak egy katona viselte, és használta őket.

Ezután közelebbi pillantást is vetettem az ingekre. Ő a dpm-mintás. Ahogy átnéztem, minden a helyén van rajta, gombok, stb. Egyedüli hibája két apró szakadás, amit nem lesz nehéz megjavítani, és ez a vásárlásnál fel is volt tüntetve az információk között.

Egy valami azonban feltűnt. Basszus, ez az ing még Flippyre is nagy lesz! :D Hosszában talán nem, de eléggé bő, Flippy meg nem egy nagydarab alkat...


A sivatagi álca. Ő az én ingem, és rajta egy picit más jellegű hiba van. Nem szakadt, de több gombja törött, egy meg hiányzik. Ez szintén fel volt tüntetve. Szerencsére egyszerű, sötétebb homokszín gombokról van szó, tehát biztos, hogy egy rövidáru üzletben találok megfelelőt a pótlásra, vagy esetleg a gombos dobozomban.
Még nem próbáltam fel, de mivel hasonló méretű, mint a dpm-mintás, valószínű, hogy elég nagy lesz rám. :D Majd át kell kissé alakíttatnom a varrónővel.

Nagyjából, ennyi. Összességében a csomag picit lassan jött meg, de itt van, az ingek megfeleltek a leírásnak, plusz pont, hogy ki lettek mosva. Azt hiszem, meg vagyok elégedve velük.

Valaki állítsa ezt meg...

Próbálom elterelni a figyelmem arról, ami itt megy, de már lassan kibírhatatlan lesz... megszokottá vált, hogy minden reggel idegesen, nyűgösen, vagy akár sírva ébredek... az éjjeleim se nyugodtak, mert akkor meg ott vannak a rémálmok... és soha nincs egy perc nyugalom napközben sem...

Öcsém már megint itthon van, szimulált valami hasfájást, és már békén is hagyják... és most kénytelen vagyok azt a kibaszott idegesítő ordibálását hallgatni egész nap. Ilyenkor a legszívesebben kibasznám valahová a picsába, annyira elegem van már belőle. Az is felháborító, hogy ilyen simán itthon maradhat, én meg még mindig köhögök, fáj a torkom, náthás vagyok, de meg ne merjem csinálni, hogy ezen a pénteken még itthon maradok. Pedig már előre látom, mi lesz, félúton megint kéredzkedhetek haza, annyira rosszul leszek. Ostoba majmok...

Ez annyira igazságtalan... muszáj mindig éreztetni velem, hogy nem is kellettem? Hogy szerintük egy szar vagyok, akiből semmi nem lesz? Öcsémnek könnyen jár a pofája... elvégzi a szakmunkásképzőt, és megy dolgozni, én meg, Flippyhez hasonlóan, bele fogok rokkanni a zh-kba meg a vizsgaidőszakba az egyetemen. Nem becsülöm le a szakmunkásokat, gyerekkorom óta azt verték a fejembe, hogy ,,ha a paraszt nem sz*rik, az úr nem eszik" - egyszerűen kifejezve ez azt jelenti, erre a helyzetre értelmezve, hogy az se kevesebb, akinek szakmunkás végzettsége van, annál, aki felsőoktatásban vett részt. Ez igaz. Az viszont nagyon rosszul esik, hogy töröm itt magam, hogy majd lediplomázhassak, erre jön ez a kis seggfej, és még neki van pofája dumálni nekem, hogy menjek a picsába, mert ő már tanul... mert én mit csinálok?! Csak az itt a különbség, hogy ameddig ő elhúz főzni egy étterembe 1-2 éven belül, addig én kb. 30 éves koromig biztos azzal fogok kínlódni, hogy meglegyen a diplomám! Még nem jutottam el az egyetemig, de így se könnyű, pláne ilyen vélemények mellett. De neki mégis mire ilyen nagy a pofája? Azért mert gyakorlatilag ki van nyalva a segge? Hülye beképzelt marha...

Csak legalább takarodna már fel Assassin's Creed-ezni, addig se engem basztat, hanem Altair-on keresztül a templomosokat...

Zenék, Flippy listája nyomán

Na szóval... Flippynél láttam egy ilyen listát, és nagyon megtetszett az ötlet... igaza van, jól jellemzi az embert az is, milyen zenéket hallgat. Lássuk, mi az, amiről úgy gondolom, hogy jellemez:

Blackmore's Night - Fires At Midnight
- kevesebben tudják, hogy nem csak a sci-fiért vagyok oda, hanem a fantasy-ért is. A Blackmore's Night medevial metal (középkori metal), nagyon jó kis számaik vannak. Ebben van valami, ami úgy érzem, nagyon illik hozzám...

Blackmore's Night - Storm
Ugyanaz az előadó, és azt hiszem, ezt nem kell annyira magyarázni, hogy miért van fent a listán. Vihar...

HIM - Vampire Heart

Nos... tulajdonképpen... a várakozás valakire... egy jó ideig nagyon ismerős volt ez az érzés, emiatt még most is úgy érzem, egy részt belőlem jól leír ez a szám.

HIM - Wicked Game
Hasonló okokból van fent a listán, mint a Vampire Heart

Lunatica - Fable Of Dreams
Nos ebben a zenében van valami, ami egyszerűen annyira én... talán az, hogy igyekszem meglátni a hétköznapokban is azt, amiért érdemes küzdeni, meg hát az álmok... többnyire az álmaimnak élek, még ha én is húzom a rövidebbet.

Lunatica - Sons Of The Wind
Erről az albumról az összes számot felsorolhatnám ide, de az sok lenne. Ez az, ami a leginkább közel áll hozzám. Nekem is szükségem van a szabadságra... és bár baromi aggódós vagyok, de szeretem a kihívásokat.

Theatre of Tragedy - Retrospect
Na hát ebben is van valami, ami én. ,,We were waiting for something/We were listening to the heartbeats/It could take us/It could take our names; it's the same as no hope and fame"

Theatre of Tragedy - A rose for the Dead
,,enraptur'd by the timeless beauty of the
shadowsphere,
we two abide the overlook'd time of the watch."

Within Temptation - The Truth Beneath The Rose
Kicsit sok itt a rózsa :D és szimbólumok jönnek ~ a rózsa a titkok jelképe is, gondolom sokan ismerik azt, hogy ,,sub rosa" - azaz a rózsa alatt. Ez azt jelenti több titkos rendnél (pl. Sion-rend), hogy ha kitették a rózsát az ajtóra, akkor ott szigorúan bizalmas társalgás folyt, nem lehetett belépni. A rendtagok ezt be is tartották. Amúgy meg a kettősségek miatt tetszik... valójában az egyházra gondol, hogy jónak mutatja magát, de maga a sátán... viszont a lélek kettősségeként is lehet ezt értelmezni.

Deathstars - Blitzkrieg
Kevésbé... szívderítő >-> egy kicsi a bennem rejlő szörnyből. Áhh, ebbe bele se merek hallgatni most.

S végül ~

Nickelback - If everyone cared
Azt hiszem, ehhez nem kell sok duma. :)

Gondolatok...

Gondolkodtam... sok mindenen... annyi minden kavarog most a fejemben. Nem is tudom leírni mindet...

Ami a leginkább aggaszt, az az, amiről Flippynek beszéltem tegnap. Depresszió... mintha kezdene visszatérni... de én nem akarok depressziós lenni, az istenit! Tudom, a legutóbb is milyen szar volt... ezt is elmeséltem neki... Ahogy azt is, hogy most már élni akarok, mert nem akarom Őt, Flippy-t magára hagyni...

Különben sem érdekel... mármint... a saját problémáim. Menjenek azok a francba... elég arra gondolnom, hogy a kedvesemnek sokkal nehezebb, és már szarok is a saját gondjaimra... Flippynek rosszabb, pontosan tudom, mekkora most rajta a nyomás... a vizsgák, meg a többi... nem írom le, mire gondolok, ez az Ő dolga, nem adom ki az ilyen információkat csak úgy... egy dolog, hogy nekem elmondta, de nem adom tovább. Előbb vágom le az ujjam...

Mit tehetnék...?

Erősnek kell lennem. Érte. Kettőnkért. Én nagyon szeretem őt, és a legszívesebben levenném ennek a tehernek a súlyát a válláról, hogy helyette cipeljem. Bárcsak így tehetnék.

Az vigasztal, hogy nem vagyok alkalmatlan arra, hogy megvédjem... azt mondta, hogy csak hallgassam meg, amikor erre van szüksége. És meghallgatom... tudja, hogy akár az éjszaka közepén is felzargathat.

Már az sem érdekel, ami miatt reggel teljesen ki voltam borulva. Szarok az egészre... nincs más vágyam, mint hogy Flippy-t boldognak lássam, és... inkább most félreteszem a saját problémáim... ráérnek azok...

Nem tudom, mit írhatnék még... szeretem Őt... jól esik, hogy viszontszeret... hatalmas ajándék, hogy ez így van, hogy a párja lehetek.

I must be strong. I want to be strong. Only for Her.

I love you, you know.

Too hard...

Néha túl nehéz... olyan nehéz erősnek lenni... vállaltam, hogy megvédem Kisfarkast... örömmel teszem... de néha félek... mi van, ha nem leszek elég jó... elég ügyes... elég erős ehhez a feladathoz...? Magamban kételkedem... elfog a félelem, mi van, ha nem sikerül teljesítenem ezt? Nem akarom, hogy szenvedjen, hogy baja essék, ha mégis van valami, szeretném, ha meg tudnám vigasztalni... vajon mennyire tudom teljesíteni ezt?

Kétségek... az egész életben szinte minden annyira kétesélyes... vagy így lesz, vagy úgy... és sose tudni előre, melyik válik valóra, melyik nem...

Néhány dologban vagyok csak biztos... szeretem... és meg akarom védeni. Minden áron...

Talán csak agyamra ment a 'katonaság', de ez olyan, mint egy háború... az egész élet... csatákból áll... vannak bajtársaid, és vannak ellenfeleid... és nem tehetsz mást... mint hogy nem adod fel... mert ha feladod, akkor elbuksz, és kész, ennyi, halott vagy.



A katona kötelezettségei... bátorság... fegyelem... tisztesség... hűség... tartsd meg mindenáron!...

....

Elegem van az emberekből, különösen néhányból. Nem terveztem, hogy ez egy ilyen bejegyzés lesz, de muszáj...

Végigsírtam szinte az egész éjszakát. Eleve nehezen viselem, és a tegnapi nap összességében egy kicsit még sok is volt, főleg a délelőtt. Aggódtam Kossyért, épségben odaért-e Pestre... zavarni viszont nem mertem, gondoltam, hogy úgyis eléggé elfoglalt, meg jól érzi magát a barátaival meg minden ilyen. Így aztán hatalmas megkönnyebbülés volt az az sms-e a délután, és olyan aranyos is... :) A hívása pedig alaposan meglepett, alig hittem a szememnek, azt hittem rosszul látok vagy mi... (tudom, hogy nem szeret telefonálni) de örültem neki, hogy beszéltünk, még szép ~ és nagyon büszke vagyok Rá. :3

Na de vissza az eredeti témához... a reggel borzalmas volt. Nem elég, hogy felébredtem arra, hogy valami seggfej már hajnalok hajnalán zajong, már jött is a hiszti, amiért egyáltalán ki merészeltem menni a konyhába. Nagyon elegem lett... csak ültem a földön és zokogtam. Arra gondoltam, hogy nem törődök a következményekkel, felöltözöm, fogom azt a pénzt, amit arra kaptam, hogy ruhát meg csizmát vegyek rajta, elmegyek otthonról, és a legközelebbi vonattal fel Pestre. Talán vissza se jöttem volna ide többé. De eszembe jutott, mit mondott erről Koschei pont nemrég... semmi jó nem sült volna ki belőle. De annyira fájt... a rohadt kifogások, hogy miért nem jön össze valami. Persze, persze, inkább csak az, hogy ne menjek sehová, ne merjek sehová se menni, mert, ahogy anyám szavait idézzem (ekkora bunkóságot se hallottam még életemben, mint ez), ne a szórakozáson járjon az eszem, hanem a tanuláson... már elnézést, de menjen a francba! Az, hogy tönkretette a saját életét, az ő baja, de az enyémet nem fogja, ezt jobb, ha minél hamarabb megtanulja, mert nem hagyom magam, és nem én fogom a rövidebbet húzni alighanem. Az is az ő baja, hogy ilyen beszari - elnézést az erős szavakért, nagyon elegem van - és soha a rohadt életbe nem megy el egyedül sehová, de ez már túlzás! Hülye én se vagyok, hogy belerohanjak a veszélyekbe, pláne hogy megtalál az magától is, és az tény, hogy egyedül, este nem szívesen kószálnék a fővárosban, de ennyire túldramatizálni az egészet nem kéne! Mintha minden sarkon egy gyilkos lenne, aki csak arra vár, hogy megölhessen... ez már beteg, komolyan! Egy dolog az óvatosság, de ez így már nem normális...

A tanulásról meg csak annyit, hogy biztos direkt csinálom, hogy megbetegedtem, és emiatt itthon kell lennem. Ja, direkt megfertőztem magam valamivel. Na menjen már... meg mintha nem törődnék vele... hogy a francba ne törődnék vele! Ez nem látja, mennyire ideges vagyok néha, hogy mi lesz, hogy fogom bepótolni a lemaradásom az estiben?! Márpedig be akarom, tanulni akarok, mert most már nem csak az én jövőm múlik rajta, másra is gondolnom kell... és mi az, hogy semmi szórakozás? Ostoba... néha az is igenis kell. Tanulás mellett persze, hogy nem lehet olyan gyakran, de néha szükség van a kikapcsolódásra. Ha ezt nem fogja fel, az ő baja, én már teszek rá...

Szóval ezek után... védeni az emberiséget? A francokat! Nem, Mester, egyszerűen teszek rájuk, pusztítsák ki magukat, ahhoz úgyis értenek. Nem érdekelnek... foglalkozok helyettük jobb dolgokkal... mondjuk Veled. ;)

Jó, most ennyi, de ki kellett adni... igen, ki kellett dobni a szemetet. Hát ezzel megtelt egy konténer, de legalább kint van, nem bent. Meg nem is akartam a hamarosan megérkező kedvesemre zúdítani a nyavalygásom, végre jó kedve van, pont én rontsam el? Azt már nem, előbb vágom le az ujjam. ><

Talán kicsit később a nap folyamán említést teszek neki erről a dologról - tudom, Koschei, hogy a blogomat meg előbb-utóbb úgyis elolvasod, tehát mindenképp megtudnád - viszont előbb hadd meséljen, mondja el, mi történt Vele, hogy érezte magát, ez ráér...

És most kimegyek pár percre, hogy kicsit kiszellőzzön a fejem. Alighanem kellene vennem cigit, egyre gyakrabban érzem úgy, hogy néha rá kéne gyújtanom. Bár az egészségemnek meg nem tenne jót, úgyhogy fene tudja... minél több időt akarok Kossyval tölteni az életben, a családban meg eleve van hajlam a rákra (ráadásképp engem is valami rákféle izével műtöttek meg 12-13 [?] éves koromban, az volt a szerencsém, hogy jóindulatú volt, kemoterápia se kellett utána, mert nem az a szétterjedős fajta volt). Inkább nem kéne. Egyébként is... egyszer kiszámoltam, hogy az eddig elfüstölt cigimennyiség annyival rövidítette meg az életem, hogy több, mint 360 alkalomnyi szeretkezésre lenne szükség ahhoz, hogy kiegyenlítődjön a dolog. :D Hmm, Mester, belehúzhatunk... :P (de most inkább befejezem, mielőtt kanos leszek, mert az meg így szar érzés lenne ><)