goodbye

Nos... uhm, igen... elég beszédes ez a cím... >__< szóval, úgy döntöttem, hogy nem kell nekem ez a blog, mert úgyse nagyon írok bele. DeviantArt-on van egy Journalom, és úgy gondolom, az bőven elég... olvasóm meg itt úgyse sok van, szóval, nem nagyon fog hiányozni ez a blog senkinek, nem? Az egyetlen személy, akiről az olvasók közül el tudom képzelni, hogy tényleg elolvassa amit írok, meg dA-n is fent van, és ha akarja, akkor ott is el tudja olvasni, miket firkálok össze-vissza. Úgyhogy ezt meg is beszéltem magammal, és ide nem hiszem, hogy fogok már írni ~ le nem törlöm, de nem kell új bejegyzésekre számítani.

Nagytakarítás...

Túl sűrűn kell nagytakarítást végeznem mostanában, hála néhány embernek... pfh...

Konkrétabban: a családról van szó. Úgy ahogy vannak, kikészítenek. Ez, ami körülvesz, már nem is család, csak egy rakás hülye...

Apám megint azt műveli, amit tavaly ilyenkor, mintha ez valami éves menetrend lenne nála... megint egyre kevesebb fizetést utal ide, lassan szinte már csak a kajára lesz elég, vagy már arra se. Csak egy valamivel nem számol megint, mint tavaly is, az, hogy bár anyám egy ijedős, besz*ri alak, én megint ki fogom nyitni a számat, ha nagyon elfajul a helyzet...

Anyám meg egyszerűen nem normális. Eleve sok dologgal megkeseríti az életem, pl. nem akar elengedni szórakozni, kikapcsolódni, meg a szerelmemhez, a barátaimhoz...
Komolyan, mit képzel? Hogy majd itt öregszem meg? Lószart... ősszel elköltözök Pécsre, albérletbe, ha semmi se húzza keresztül a számításaimat, és keresek ott egy esti tagozatos sulit, ahol tanulhatok. Tavasszal meg nyáron, ha lesz már miből fizetnem az ilyet, akkor meg el fogok járni conokra, lolita meetekre, és elviszem Flippyt nyaralni külföldre, de csak mi ketten megyünk, és kész.
Ehhez most még hozzá jön az is, hogy újabb marhaságai lettek. Még ilyen apróságok miatt is képes belém kötni, és veszekedni, hogy mi a francnak járok katonai egyenruhában, majd megint megvernek.
Az egyenruha miatt? Aztán miért? Annyi eszem van, hogy ne menjek egyenruhában olyan helyre, ahol tényleg olyan egyének élnek, akik ugranak erre (pl - cigányok... félreértés ne essék, nem utálom őket, nem vagyok rasszista, de ők nem szeretik az egyenruhás alakokat, és erre okuk is van), máshol meg miért bántanának? Az egyenruhámon nincsenek önkényuralmi jelképek (elutasítom az ilyet amúgy is), meg semmi provokáló dolog. Nem tartozom a ,,j" betűs kétes elemekkel teli szervezethez (a nézeteik enyhén szólva értelmetlenek), csak szeretem a katonákat/katonaságot.
De egyszóval... anyámnak elmentek otthonról, és kikészít.

Öcsém se normális mostanában. Egyre több dühkitörése van, csapkod, üvöltözik, kész csoda, hogy mostanában nem akar verekedni (ki is kaparnám a szemét)... éjjelente be nem áll a pofája, másnap reggel meg velem ordít, hogy miért nem fogtam be. Én? Múlt éjjel is csak rajzoltam. Nem szóltam senkihez.
És eleve bunkó. Most is így viselkedik. Nem szeretem az erőszakot, de ilyenkor miért nem kap valakitől egy maflást? Megérdemelné...
Ráadásul hogy jön ahhoz, hogy a barátaimat sértegesse? Én sose mondtam semmit a meglehetősen gyanús alak haverjaira, pedig soknak még a szeme se állt jól... viszont én nem barátkozom ilyen sötét alakokkal, tisztességes a párom, a barátaim, mind rendes emberek...
Úgy látszik, öcsémnek egyszerűen az tetszik, ha mindenbe és mindenkibe beleköthet. Kisebbségi komplexus, vagy mi? Neki se ártana meg néhány év pszichiáterhez járkálás. De ha már annyira szeret kötekedni, akkor egyszer kössön már másba.

Itt van még akkor nagyanyám. Ő meg egyszerűen kétszínű, szenilis, és nagyon idegesítő, szintén mindenkibe beleköt, és... elég durva mániái vannak. =___= Például az éjszaka közepén (!) nekiáll takarítani és rendet rakni. Vagy kiraksz valamit az asztalra, mert kell, öt percre otthagyod valami miatt, mire visszajössz, sehol sincs, elrakta, mert ő úgy gondolta, az nem kell. És ha igen? Kérdezni ilyen nehéz? Most komolyan, máskor olyan nagy a szája. Azt meg tudja csinálni, hogy halálra idegesít a hülyeségeivel, akkor meg tud kérdezni is. Néha az az érzésem, hogy ezt az egészet direkt csinálja...

Röviden összefoglalva... ezek itt nem normálisak. Kiakasztanak, és elegem van belőlük. Na, így legyen normális életed, és így ne legyél ideges, feszült, szinte állandóan.

El akarok költözni innen... bárcsak megtehetném már...

A változás szele

Tavaly írtam utoljára. Ebbe most nagyon furcsa belegondolni. Nagyon, nagyon furcsa... viszont nem ez az, ami miatt írni kezdtem. Fel kellett magamnak tennem a kérdést: hogy lehettem ilyen ostoba 2011-ben?

A válasz: nem tudom, de hogy megbántam, az biztos. Nem akartam szenvedést okozni... Neki, közben meg pont, hogy azt tettem. Bolond voltam. Ostoba.

Mindennek oka van. Oka volt tehát ennek is, és megtaláltam azt az okot, ami miatt megváltozott, és szenvedéssé vált minden.

Hová lettem... én?! Hová lett az az önzetlen Doktor, aki beleszeretett a Mesterébe, és akibe a Mester is beleszeretett?!

Az a baj, minden gondnak és fájdalomnak forrása, hogy ő eltűnt. És ezt eddig nem vettem észre. Nem voltam önmagam... egészen idáig.

Fogalmam sincs, mitől döbbentem erre rá, csak... egy részét látom át... nos, Mesterünk, Jolica, véletlenszerűen kiposztolt néhány A békés harcos útja idézetet face-en az üzenőfalra. Végigolvasgattam őket, és leesett, koppant: baszd meg wtf omg ez igaz, és, és milyen hülyén viselkedtem eddig, nem vagyok normális. Vissza kell térnem önmagamhoz, mert én csak Doktorként vagyok az, aki, akibe Jolica beleszeretett, ha más vagyok - márpedig észre sem vettem, és ez sajnos így lett - akkor ő is szenved, én is szenvedek, senkinek sem jó.

Most tértem magamhoz. Szó szerint is. Visszatértem magamhoz. A Doktorhoz. Ez vagyok én. Ez az a személy, akibe a Mester szerelmes lett. És ez is marad. És szereti őt. És nem könyörög, nem zaklatja, nem megy az agyára, négy dolgot tesz: türelmesen vár, elfogadja, szereti, meghallgatja, ha szükség van rá.

Nem tudom, mi történt, ami felzaklatta őt. Nem fogom erről faggatni, ha akarja majd elmondja.

De ennek ellenére gyötör a bűntudat. Bűntudatom van, mert szörnyen viselkedtem, és rosszul bántam vele. Vele, akit szeretek. Tudom, mit felejtettem el. Józanul gondolkodni, meg kidobni a szemetet, ahogy egyszer mondta nekem... időnként tartsak lelki lomtalanítást. Igaz! Meg kell tennem időről időre, különben megint csak ez lesz. Nem akarom hamis illúziókkal becsapni magam, hogy minden ilyen rohadtul egyszerű lesz mindig, meg rózsaszín köd, felhőtlen boldogság... nem, az élet nem ilyen, ráadásul elég sok rossz dolgot tettem eddig. Abban nem kételkedem, hogy a Mester szeret, stb.

Arról van szó, hogy nekem lesz nehéz megbocsájtani... magamnak.

cépé + agyalás

Még az éjszaka eszembe jutott, hogy van valahol két papír legyezőm, és hogy az egyikre tulajdonképpen nincs is szükségem... előkerestem őket, hogy hát akkor az egyiket majd Flippynek adom, biztos örülni fog majd neki.. és közben régi leveleket is találtam (meg a rég elkeveredett FMA-s zsebórámat is... jó lesz a Roy cépéhez...) ...

Elolvastam őket... nosztalgikus volt visszagondolni arra az időre, úgy 3-4(?) évvel ezelőttről, amikor ezek íródtak. A régi semém küldte őket... akivel valójában csak barátok voltunk, sosem alakult ki köztünk több a barátságon kívül, de sok yaoi szerepjátékot játszottunk, mindenfélét... de főleg FMA-sat.

Takayukinak hívták. Vagyis ezt a nevet használta... akkoriban nagyon szerettem, talán úgy is... csak nem vette észre. Pontosabban észrevette, csak nem viszonozta. Nem érdekelt... az volt a lényeg, hogy ismerhettem, legalább a barátom volt, beértem azzal is. Aztán egy nap valami elromlott, és ennek a barátságnak vége szakadt... akkor ez nagyon fájt.

Ma már viszont nem... kicsit félve vettem a kezembe a leveleit, de végül mosolyogva olvastam el őket, hogy ,,igen, valamikor ilyen is volt, ez is volt"...

Nem tud fájni. Nem értem, miért, de nem tud fájni, hogy azt se tudom, mi van Takayukival, hogy végül befejezte-e azt a szakiskolát, ahová járt, hogy most mit csinál, dolgozik-e már... ennek így kellett lennie. És valahogy nem érzem magam szomorúnak miatta.

Voltak tervek a jövőre nézve, például hogy kimegyünk Japánba... mennyire lelkesen tervezgettük, hogy elmegyünk Akihabarába, meg a Harajuku-n is látogatást teszünk... távolinak tűnt, már-már lehetetlennek, de meg akartuk valósítani.

És azóta eltelt talán több is, mint négy év. Hamarosan meglesz a lehetőségem arra, hogy az ilyen, vagy ehhez hasonló álmokat megvalósítsam...

De ezt a lehetőséget már másnak tartogatom. Másnak adom. És nem bánom, sőt mi több, örülök, hogy majd megtehetem. Szeretem Őt... és akárhová is szeretne menni, Angliába, Japánba, bárhová... hát segítek neki, hogy teljesüljön.

.........

És akkor most a cépé.

Öhm, nos, rákerestem erre a London Expo-ra... öö.. véletlen észrevettem, Flippy, hogy egyik barátod kérdezte, mész-e. ^^"

Szóval a honlap szerint, ha minden igaz, ez májusban lesz... well... úgyis Angliába akarunk menni... ha akarod, meg lehet talán oldani, hogy akkor menjünk, és akkor beszállok az utazás, szállás, stb. költségeibe, és Veled megyek. Érdekel is, milyen lehet egy ilyen rendezvény, meg ha már amúgy is kinéztük Angliát célpontnak... Ha megfelel, és benne vagy, akkor összehozhatjuk valahogy.

Még mindig cépé, csak kicsit más: ott találtam khakiszínű nadrágot, ahol nem is sejtettem, hogy lesz, a kínaiban. o_o Majd vissza kéne mennem egyik nap, talán holnap, megkérdezni, hogy mégis mennyi az ára, meg hogy mekkora. Ha kicsit nagy, nem gáz, jó varrónőm van, méretre szabja, de ha kicsi, akkor fújhatom, kereshetek tovább. xD Pedig ez pont jó lenne a Good Flippy cépéhez, és akkor már csak ing meg sapka kéne.

Év vége...

Már írtam egy évértékelő bejegyzést, de ma, mielőtt bekapcsoltam Anonymust, elgondolkodtam kicsit...

Kissé félelmetes belegondolni, hogy három nap (a maival együtt négy) múlva már 2012-őt írunk...

Ez az év végül nem is volt olyan rossz... sőt egészen jó volt... megismertem a DW-t, és ennek köszönhetően új embereket...

Flippyt, Jack-et, Martint, Ichit...

Közben mentek is el emberek... mint az a 'barát' az év elején... De a bátyámról, Varulvról se tudok egy ideje túl sok mindent, valahogy eltűnt... ahogy Léda is... és Sugitól is csak néha-néha jön levél.

Összességében... örülök annak, ahogy ez az év alakult... új barátokat, és a kedvesemet köszönhetem ennek az évnek...

És sok tapasztalatot. Év eleje óta nagyon megváltoztam. Aki akkor ismert (mint az az illető is, akiről azt hittem, a barátom, de nem volt az), most meg sem ismerne. Nem csak a külsőm változott meg.. bár az is... a legtöbb változás odabenn zajlott le. Teljesen más a felfogásom és a hozzáállásom mindenhez...

És nem csak barátok, új dolgok terén is sok változást hozott ez az év. Tavaly ilyenkor kiröhögtem volna azt, aki azt mondja, szeretni fogom a karácsonyt.

Mégis így lett. Ugye, Cindy? xP

A legtöbb változást Flippy hozta. Megtanított arra, milyen az, amikor komolyan felelős vagy valakiért. Sok dolgot teljesen másként látok, mióta megismertem. A változás pozitív volt...

És azt sem nevezhetném elhanyagolhatónak, hogy mennyi új filmet és zenét is mutatott, mert azok is hatottak rám (ehm... főleg a Grincs).

Megkedveltem a rajzolást és a cépézést is (megint csak Flippy hatására ~), és nem bántam meg. Bár a rajzolásban még béna vagyok kicsit... a cépézésben meg totál kezdő... de gyakorlat teszi a... ööö... a mestert. xD Majd belejövök.

Az origamival viszont még nem vagyok jó barátságban. ^^"

Életem legrosszabb és legjobb karácsonya

A cím kapcsán szükséges lesz egy kis magyarázat...
Nemrég olvastam el az Egy gésa emlékiratait, amiben a főszereplő, Chiyo/Sayuri azt mondta: ,,A nap, amikor Tanaka úrral találkoztam, volt életem legrosszabb és legjobb napja". Rossz volt, mert az így elindult események során elvesztette a szüleit, és a nővérét, Satsu-t, de a legjobb is, mert ha nem viszik el a falujából, akkor sose lett volna belőle gésa, és nem érte volna el mindazt, amit később szeretett volna.

Szóval nekem meg ez volt életem legrosszabb és legjobb karácsonya... vagyis karácsony első napja.

Rossz volt, mert már eleve egy rossz álomból ébredtem (nem emlékeztem rá), aztán körülbelül délutánig, kora estig meglehetősen Grincs hangulatban voltam - ezt most nem csak azért, mert ma néztem meg a filmet, hanem tényleg, azt kívántam, hogy takarodna a fenébe ez az ünnep. Eszembe jutott, hogy már közel 12 éve nagyon utálom ezt az ünnepet (ennyi ideje nincs köztünk az egyik nagyapám...), és hogy azóta csak szenvedést okozott, mást nem... és már szinte csak a képmutatásról szól, meg ajándék, ajándék, ajándék.

Aztán olyan 4-5(?) óra körül valami jelentősen megváltoztatta a hozzáállásom... nem tudom, micsoda. Csak úgy leültem minifát díszíteni, hogy na jó, idén nekem is legyen, ha csak picurka is, aztán ez a ,,csak legyen" szándék hamar átalakult abba, hogy nem is rossz fát díszíteni, meg akkor már legyenek rajta chibifigurák, ráadásul olyanok, amik jelentenek is valamit, aztán menet közben lefotóztam, hogy ,,elküldöm Flippynek egy boldog karácsonyt-üzenet kíséretében, hátha tetszeni fog neki!" - benézett az önzetlenség is ~ :D

Aztán amikor megköszönte, majd' kiugrottam a pizsamámból, hogy dejóóó örült neki. X3
Innentől kezdve megjött a kedvem a karácsonyhoz. ^^ És egész jó hangulatom van azóta, amire nagyon rég nem volt példa...  a nap első felében még fel akartam szívódni, most meg karácsonyi dalokat hallgatok és vigyorgok. X3

Jah, és A Grincs ~ hol voltam az elmúlt tizennemtudomhány évben, hogy nem ismertem, hol?! xD Olyan jó film, annyira tetszik! :D Alighanem holnap is megnézem, mert időközben kiderült, hogy mégiscsak megkímélnek a rokonlátogatástól, tekintettel a hőemelkedésemre.

,,Talán ünnepet nem is vehetsz boltban, mert az ünnep inkább benned, legbelül van." - itt kezdtem el sírni, de leginkább a meghatottságtól. <3 Ahhw, gyönyörű film.

És ezek után szégyellem magam azért, hogy ma azért hisztiztem, mert elcsesztem az ajándékokat. XD Gyurma bigyuszok voltak, és szétégettem őket... hát, ügyes voltam. xD De meglepődtem... apám azt mondta, nem baj, a szándék a lényeg - na ilyet se hallottam még tőle. o_o Viszont... holnap azért megpróbálom újra megcsinálni őket, gyurmám még van... és örülni fognak neki. x3 Nekem már elég ennyi is! x3

De most befejezem, mert már kifolyik a szemem, csak még itt is bemutatom a Herceggel közösen díszített minifenyőfát! :D Bizony, a macska ott sündörgött körülöttem, és segíteni akart... x3

Fentről lefelé a díszek: Tizenegyeske, Flippy, Mester, Tizeske, fekete cica, és egy farkas. :3 Köztük egy gyöngy girland meg egy mini ajándékcsomag. :D

Alacsony költségvetésű tonhalas spagetti

Nem lesz gasztroblog, de ma összehoztam egy egész finom tonhalas spagettit ~ :D

Amiben a tonhalat hering vagy szardínia, esetleg más hal is helyettesítheti. Nincs vele sok macera, és a hozzávalói se kerülnek sokba.

Ami kell hozzá: egy tonhal (vagy másféle) konzerv, ketchup, spagettitészta (bár másmilyen is megteszi) és fűszerek: bazsalikom, oregano, borsikafű, és sajt

Elkészíteni nagyon egyszerű. :D Először is főzzük meg a tésztát, közben nyissuk ki a konzervet, olajostól borítsuk egy kis fazékba, nyomjunk rá ketchupot, amennyit szeretnénk (közben kóstolgatni nem árt), adjunk hozzá mindegyik fűszerből egy csipettel, kóstoljuk meg megint, ha ízlik, akkor melegítsük össze. Amikor a spagetti megfőtt, tegyünk belőle egy adaggal egy tálba, borítsunk rá a halból, ha akarunk, tehetünk még rá ketchupot, és reszeljünk rá sajtot. Kész, lehet enni. :D A tésztát pedig nem árt megsózni kicsit. ^^"